MERRE TOVÁBB EGYHÁZ?

 Sokan kérdezik.
Az újjászületett kereszténység fordulóponthoz érkezett.
Egyre több hívő véli úgy, hogy a szervezett egyház keretei között idegen hangok szólnak hozzá, melyek nem a mennyei sátor örök életének a legelőjére vezérelnek, nem a Jó Pásztor hív általuk (Ján.10;1-5), hanem pusztán földi, e világi felekezet intézményeibe invitálnak.
A kárpiton túli, mennyei szint az egyházi szolgálatok leple alatt, a média szereplések hangos zajának felszíne mögött lassan eltűnik a karizmatikus gyülekezetekből. Pontosan ugyanúgy, ahogy azt Ezékiel próféta leírta, amikor látomásban látta az Úr dicsőségének eltávozását a Templomról. Fokozatosan, lépésről-lépésre.
Ahogy Illés bujdosásakor nem volt az Úr az erős szélben, úgy tűnik el ma az emberi érvényesülés rabságába esett egyházszervezetből. Ahogy nem volt a földindulásban sem, úgy tűnik el ma a saját vallási rendszerüket/felekezetüket/sátrukat hirdető tanítók szolgálatából. Ahogy nem volt a tűzben sem, úgy tűnik el ma minden klérusra és laikusokra szakadt nikolaita közösségből.
Az Úr újat cselekszik.
Az egyháztörténelmet végig kísérte az a jelenség, hogy Isten minden megnyilvánulására egy földi intézményesüléssel válaszolt. Templomokat hozott létre a mártírok sírjain. Szerzetesrendeket alapított egyes „szentek” nevében. Felekezeteket hozott létre a reformátorok tettein. Ezekből minden esetben egy Istentől eltávolodott, üres formalizmus jött létre.
Amikor Péter a Máté 17-ben leírt történetben meglátta a megdicsőült Jézus Krisztust és ennek hatására sátrat akart építeni neki (Mózesnek és Illésnek is), akkor az Atya az égből egyértelműen kijelentette az akaratát ezzel kapcsolatban, hogy: NEM!
Ahogyan a Názáreti Jézus azért jött el, hogy még a Mózesi Törvényen alapuló, de e világi sátor (vallási rendszer, felekezet) szolgálatának is véget vessen, ugyanúgy minden más vallás e világi sátorépítését és szolgálatát is elvesse, elutasítsa: Mert megnyitotta a Mennyet!
Nem építhetem sem a saját, sem más személy szolgálatának a földi sátrát: intézményesülését, felekezetté válását, az e világba történő integrálódását, világi értelemben vett sikerét. Isten azért adta az Ő Fiát, hogy kihívjon bennünket a világból. Nem azért, hogy az egyház, ill. egyes szolgálatok érdekeire, intézmények alapítására való hivatkozással vissza integrálódjunk ebbe a világba. Jézusnak a hívőkre vonatkozó szavai, miszerint ne ezen a világon gyűjtsünk kincseket, közösségi szinten ugyanúgy érvényesek. Az Egyháznak nem feladata a földi javak megszerzése és felhalmozása. Ez ellentétes Isten Igéjével, kötöttséget eredményez és zsákutcába vezet. Az Egyháznak nem lehet célja, sem módszere a világ szabályrendszerébe illeszkedő terjeszkedés, vagyis az intézményeken (iskolák, média, alapítványok, stb.) keresztül megvalósuló letelepedés, sátorépítés ebben a világban. „Mert nincsen itt maradandó városunk, hanem a jövendőt keressük” (Zsidó13;14). Az Istenhez vezető út nem vezet egyetlen földi intézményen, felekezeten, sátron keresztül sem, egyedül a Názáreti Jézus Krisztus megáldozott testén keresztül, amit közvetlen, személyes hit által lehet megragadni és a világból, valamint az elvilágiasodott felekezetekből kivonulva, a pusztán áthaladva lehet azon csak járni. Mózesnek ki kellet jönni az egyiptomi típusú vallási rendszerből is, ugyanúgy, ahogy Ábrahámnak is a káldeus vallási közösség gyakorlatából.
Ma újra Exodus zajlik. Egy korábbi megújulási hullámnak át kell adnia a helyét egy másiknak. Ennek a másiknak még nem látható a formája és éppen ettől lesz az Úr számára használható. Ahogy Zakariás prófétálta a második templom felépülésekor: „Nem erővel, sem hatalommal, hanem az én Szellememmel! Azt mondja a Seregeknek Ura” (Zak.4;6). Nem eddig megszokott módon, nem a világban befolyással bíró intézményeken keresztül, nem gazdasági eszközök által, nem bemerevedett felekezeti eljárások szerint.
Én elindultam ennek az Exodusnak az útján. Amikor megtértem, nem földi dimenzióért tértem meg. A mennyei haza, az örök város motivált. Úgy döntöttem, hogy nem fordulok vissza, megyek tovább. Így vagyunk ezzel már néhányan, akik számára az kezd körvonalazódni, hogy:
Kivonulunk a felekezeti sémákból és nem kívánunk a jövőben sem soha hivatalosan elfogadott, bejelentett vallási közösséggé válni, nem leszünk soha e világi felekezet – Az Úrért.
Vállaljuk ennek mindenkori társadalmi következményeit – az Úrért.
Találkozóink időzítését, sűrűségét, rendszerességét és lefolyását az Úr vezetése szerint folyamatosan alakítjuk – az Úrért.
Amennyiben találkozóinkon a létszám rendszeresen 30 fő körül mozog, tovább osztódunk, és hálózatszerűen éljük meg a közösséget egymással – az Úrért.
Találkozóink helyszínéül nem kívánunk egyházi tulajdonú ingatlant szerezni, hanem kisebb, alacsony költségű bérleményeket veszünk igénybe, amely csökkenti a kiszolgáltatottságot és az anyagi terheket. Szükség esetén magán tulajdonainkat tudjuk átadni erre a célra – az Úrért.
Nem hozunk létre hivatalos intézményeket, nem szerzünk, és nem halmozunk fel „egyházi” javakat – az Úrért.
Egyenlőre, ennyit látunk abból, ami előttünk van a földi dimenzióban, de nem erre fókuszálunk, hanem Arra, aki útnyitóul már bement oda, ahova mi is tartunk és ahol szellemünkben már bent tartózkodunk, az Atya királyságába.

Ha érdeklünk, megtalálsz bennünket:


A Biblia Kör szeretettel várja:
  • a Biblia iránt érdeklődő
  • az élet fontos kérdéseire valós válaszokat kereső
  • illetve a jövőről szóló bibliai kijelentések iránt nyitott érdeklődőket.
  • Kiscsoportos találkozóink oldott, közvetlen légkörűek.
  • A megjelenés, részvétel semmilyen kötelezettséggel nem jár.
Mikor érdemes eljönnöd?
  • Ha többet szeretnél az élettől, mint amit a mindennapok rutinja adni tud
  • Ha fontosnak tartod, hogy Isten szava szóljon hozzád ma, személyesen
  • Ha vágyod az Isten szeretetét megtapasztalni
  • Ha teljes evangéliumi közösségre vágysz
      Időpont: 2 hetente Kedden 18:00 - 19:00 óra (2016.10.25. és 11.15. és 11.29. és 12.06. és 12.20.)
      Helyszín: Budapest VII. Dob u. 29. - Erzsébetvárosi Művelődési Ház /Kuckó/

      Biblia Kör

      Bakonyvári Szabolcs
      +3630 289 15 73
      bakonyvari.sz@gmail.com