UTCAI IGEHIRDETÉS




Kedves Testvérünk,

A Biblia- Kör tevékenységét figyelemmel kísérő,

Hozzánk akár a távolból is közel álló,

Ugyanazt a hitet gyakorló szeretettünk!

A Biblia- Kör Istentől rendelt feladata az elkövetkező időkben úgy hisszük az, 

Hogy az utcákon, tereken is közvetítsük Istennek az üzenetét az emberekhez.

Ezt az Úr szívünkre helyezett terve alapján, teljesen máshogy fogjuk tenni, 

Mint ahogy az eddig hazai és nemzetközi gyakorlatban is történni szokott.

Mind az üzenet tartalma, mind annak formai kivitelezése, körülményei, 

Annak a célnak a szolgálatába lesznek állítva, 

Hogy megszenteltessék az Ő neve.

Szakítunk az eddigi gyakorlattal, 

Ahol show műsorokkal édesgetik-csalogatják az embereket, 

Egy emberileg megkonstruált színpadi eseményhez.

Egyikkel sem kívánjuk megcsúfolni a mi szent Istenünk nevét.

Az Isten ítéletének üzenetét fogjuk csupaszon, 

Az emberek arca elé kikerülhetetlenül,

Odatenni.


A megtéréshez több információhoz fognak jutni mindazok, 

Akiknek a szívét valóban eltalálta az Úr.

Az őszinte megtéréshez pedig, 

Mentesülni fognak a környezeti/emberi elvárások összes elképzelhető, 

Pillanatnyi hatása alól mindazok, 

Akik jelen lesznek éppen az adott helyszínen.

Nem a gyorsan felmutatható „eredmény”, 

Hanem a mély, őszinte érintettség a cél.

Ezt szolgálja a formai kivitelezés, 

És a szervezés.

Budapesti kis csoportunknak ehhez a munkához szüksége lehet:

Olyan személyek bevonására, 

Akikkel lehet, hogy még személyesen nem is találkoztunk,

De már hosszabb ideje rendszeresen hallgatják a feltöltött prédikációinkat, 

És teljesen azonosulni tudnak az Istennek ezekben hirdetett Igéjével.

Úgy is mondhatnánk, hogy hozzánk tartozóknak érzik magukat.

Amennyiben elképzelhető számodra, 

Hogy az Úr akarata a részvételed ebben,

Vagy bármilyen más formában támogatni kívánod ezt a tevékenységét 

A közösségünknek,

Akkor kérlek, hogy töltsd ki az alábbi linken elérhető űrlapot:


Az űrlap kitöltését követően az utcai igehirdetéssel kapcsolatos részletes, 

Aktuális információkat el fogjuk küldeni a számodra.

Megtisztelő figyelmedet, érdeklődésedet megköszönve,

Az Úr áldását kívánjuk életedre!

Biblia- Kör

Bakonyvári Szabolcs

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése