A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hittől való szakadás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hittől való szakadás. Összes bejegyzés megjelenítése

"AZ A NEVED, HOGY ÉLSZ, PEDIG HALOTT VAGY"

A Sárdisi Gyülekezet szellemi állapota az utolsó idők egyházában

/Az üzenet meghallgatható: https://youtu.be/ohaUmmfypag /

Hogy jön létre az utolsó időkben a hittől való elszakadás? Ugyanúgy, ahogy Évával történt az Éden kertben. A kígyó hamis evangéliumának hatására az újjászületett hívő szelleme meghal, a lelkében viszont továbbra is elhiszi azt a hazugságot, hogy Istennel való közössége töretlen, minden rendben.

A hit tartalma az újjászületett szellemből átkerül az ítélet alatt álló, romlott lélek szintjére (Júd.19.v.).

A Példabeszédek 20;27 világosan megmondja, hogy az embernek egyetlen része van, amely kapcsolatba kerülhet Istennel és ez a szelleme (az eredeti héber szöveg alapján), nem pedig a lelke.

Az 1.Thessz.5;23 szerint az ember 3 részből áll: szellem, lélek, test (az eredeti görög szöveg alapján). A szellem és a lélek az eredeti szövegek alapján tehát nem ugyanaz, nem szinonimák, hanem két teljesen különböző része az embernek.

Jézus szavai szerint az újjászületéskor a Szent Szellem által az ember szelleme születik újjá, nem a teste és ugyanígy nem a lelke: „Ami szellemtől van, a szellem az” (Ján.3;5-6). A szellemünk kapja meg az örök életet, a szellemünkkel kell azonosítani magunkat az újjászületés után, nem a lelkünkkel. Az ígéreteket birtokló új szellem identitásúvá kell válnunk: „… lett az első ember, Ádám, élő lélekké; az utolsó Ádám megelevenítő szellemmé” (1.Kor.15;45).
„Test és vér (lélek) nem örökli Isten országát”. Ez csak hit által lehetséges. (1.Kor.15;50).

A hittől való szakadás tragédiája, hogy az ember elveszíti hitét a szellemi identitásában és engedi becsapni magát az által, hogy a lelkében vannak, megmaradnak vallási ismeretek és formálisan gyakorol vallási tevékenységeket.


/Az üzenet meghallgatható: https://youtu.be/ohaUmmfypag /

Ez történt meg a Korinthusi és a Galata Gyülekezetekben is. Előbbi esetében a hívők szellemi identitásukat elhagyva, lelki szinten kapcsolódtak a szolgálatokhoz (Kéfás, Pál, Apollós) és mint Krisztus testének tagjai egymáshoz is. Bejöttek a versengések, rivalizálás, megosztás. Csodák történtek, miközben emberközpontúvá vált a gyülekezet. Ezért nem szólhatott hozzájuk Pál, mint szellemiekhez (1.Kor.3;1-3). Nekik mondta szintén, hogy lelki (=nem szellemi) ember nem foghatja fel Isten Szellemének a dolgait 1.Kor.2;14).

Ebben a közösségben az erkölcsi bűnök és a feléjük tanúsított hamis tolerancia kísérte a szellemi identitástól való elszakadást és a lelki szintre süllyedést (a világ szeretete, világi életmód bejött az egyházba).

A jelenség hátterében hamis evangéliumoknak, hamis szellemek által történő hirdetését nevezi meg a 2.Kor.11;3-4. Ezek által Jézus hamis ismeretei váltak a hit tárgyává, és e hamis Jézus-ismeretek bálványimádó szellemeinek igézete alá kerültek a hívők. A lelki szinten (gondolkodás, tudás, emlékezet…) birtokolt igeismeret és erre épülő külső vallásgyakorlat „más” szellemek használatába került. Így valósult meg a kígyó tökéletes csalása, a „professzionális” álcázás. Kívülről az eredetinek tökéletes másolata, belül pedig „démonoknak lakhelye”.

„A ti gondolataitok is megrontatnak a Krisztus iránt való egyenességtől” (2.Kor.11;3). Az eredetiben a gondolatok kifejezés egyértelműen az ember szellemének a felfogóképességére utal (nem lélek), az egyenesség pedig tettetés nélküliséget jelent. Vagyis a szellemi szinten lezajló romlás létrehozza a tettetést. Nincs többé őszinte, tettetés nélküli és tiszta hit, hanem helyette tettetés van. A szellem és lélek nincsenek többé összhangban. Szellem és a vallásgyakorlat bibliainak tűnő külső formája diszharmóniában vannak. Létrejött a képmutatás, a farizeusok kovásza, amely megkeleszti az egész tésztát, amelytől Jézus féltve óvta a tanítványokat.

Ugyanerről beszél a Máté.6;22, amikor azt mondja, hogy a test lámpása a szem, vagyis a szellem. És ha a szem, azaz a szellem tiszta bennünk – az eredetiben tettetés nélküli - , akkor az egész test világos lesz. Ha a szem, azaz a szellem megromlik, akkor az egész test a tettetésnek esik áldozatul és sötét lesz. Csak a látszat az, ami megmarad. A romlottság hordozója, a szellem, az rejtve mard. A Biblia szerint a világosság feltétele tehát a tettetés nélküliség, egyenesség, őszinteség, aminek alapja a szellemben birtokolt feltámadás és örök élet, valamint ennek megfelelő szellemi önazonosság a lelki identitás helyett. E nélkül sötétség van.

A Galatáknál szintén a hamis evangéliumok okozták az igézetet. Az egyházi tekintélynek való megfelelés és a felekezeti szokások (Törvény) miatt feladták szellemi önazonosságukba vetett hitüket. Vallási gyakorlatuk visszaesett a lélek szintjére és elszakadtak Krisztustól.

A kegyelem az újjászületett szellemünk számára van meg adva és csak annak elérhető. A romlott lélek számára nincs kegyelem, hanem átok alatt van.

Az éjszaka korszaka ma már elkezdődött. A sötétség, mint sűrű köd, sebesen ereszkedik le a világra. A „menyasszony” pillái lassan elnehezülnek, eldől, és ahogy a tanítványok annak idején a Getshemáné kertben, úgy ma egész gyülekezetek szerte a világon: álomba szenderülnek.

Te ne tedd! Töltsd a lámpásodba szellemi identitásod olaját!
A feltámadott szellemeddel azonosítsd magad és ne a lelked legyen a személyazonosságod.

A témához kapcsolódó üzenet meghallgatható az alábbi linken. Nem teljesen zavartalan körülmények között és sajnos némi atrocitás kíséretében hangzott el, amiért elnézésedet és megértésedet kérem.
Nem vágtuk ki a hangfelvételből, a rögzített anyagon csak néhány percig hallható.
Meghallgatható itt:

Köszönöm türelmedet!




HOL VAN A KENET? ... HÁT, ITT ...

„És nektek kenetetek van a Szenttől…” /1.Ján.2;20/. A kenet tehát nem másoktól (emberektől, szolgálatoktól, felekezetektől) szerezhető be, hanem a Szenttől. Tőle nekem és neked is van/lehet kenetünk. Az okos szüzek maguk gondoskodtak arról, hogy lámpásaikhoz olajat is vigyenek edényeikbe. Azok az ostoba szüzek, akik másoktól akarták azt beszerezni, lemaradtak a Vőlegény érkezéséről /Máté.25;1-13/. A szőlőtőnek az olaja vajon hogy tud megmaradni bennem, a szőlővesszőben? /Ján.15;4-10/

Paradigmaváltásra van szükség a hívő gondolkodásban. A kenet nem egyenlő a tömeggel, csarnokokkal, „szolgálatokkal”, közismertséggel.

Hogy a látványosság és külsőségek mögött miért nincs ma ott az igazi, szent kenet, arra a válasz: Laodiczea, az utolsó idők egyházának megkövéredett szellemi állapota.
Amely azt gondolja magáról, hogy minden rendben van vele és nincs szüksége semmire.

DE! Most figyelj, mert most jön a lényeg!

Amíg ezt nem vonatkoztatom saját magamra, addig Laodiczea képmutató hívője vagyok és maradok. Amíg a bibliaismeret, a felekezeti tagság, a végzett szolgálat elhiteti velem, hogy ettől vagyok valaki, és ettől méltó vagyok az Isten országára, addig önbecsapásban élek.
A mindennapok rutinja, egy fajta materialista kiszámíthatóság, az anyagi világ befolyása ugyanúgy napról-napra megkeményíti az emberi szívet.

Fel kell ismernem, hogy a rászoruló én vagyok!

Nincs kivétel, mindenkire igaz ez!

Nekem kell könyörületért folyamodnom, nem másoktól kell ezt elvárnom.
Jakab mondja: „Isten a kevélyeknek ellenük áll, az alázatosoknak pedig kegyelmet ad” /Jak.4;6/. Vagyis olajat.

Az okos szűz felismeri szellemének a nincstelen, koldus állapotát és azzal a Szenthez fordul segítségért és irgalomért könyörög nála. Így folyik rá az olaj és kerül bele az ő edényébe.

„Járuljunk azért bizodalommal a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmasságot nyerjünk és kegyelmet találjunk…”/Zsid.4;16/.

Ne gondoljuk, hogy az üdvösségre automatikusan méltók vagyunk:
„Vigyázzatok azért minden időben, kérvén, hogy méltókká tétessetek arra, hogy elkerüljétek mindezeket, amik bekövetkeznek és megállhassatok az embernek Fia előtt.”/Luk.21;36/

Koldusként kell kérnem és könyörögnöm érte, akkor adatik meg Ő tőle:
„Boldogok a szellemi koldusok, mert övék az Istennek az országa.” /Mát.5;3/

Ezt a koldus állapotot nem ismeri fel saját magában Laodiczea egyházának tagja. Vak ennek meglátására, mert el van telve, meg van elégedve önmagával. Azt gondolja, hogy vele minden rendben van.

Én tehát csak vessző vagyok a szőlőtőn, egy ágacska az olajfán és nem én vagyok a gyökér, aki azt hordozom. /Róm.11;16-20/ A gyökér maga Jézus Krisztus.

A felkent maga a Messiás: „A Názáreti Jézust, mint kente fel Őt az Isten Szent Szellemmel…” /Apcsel.10;38/.
„Mert bizony egybegyűltek a te szent Fiad, a Jézus ellen, akit felkentél…”/Apcsel.4;27/.

Az olaj útjában tehát a vallásos elbizakodottság, önhittség és felfuvalkodottság áll, még pontosabban az, hogy mindezt nem veszem észre magamban, álca mögé rejtem és letagadom! Az, hogy magamról többet gondolok, mint aki/ami vagyok.

Az, hogy Jézussal szemben farizeusként viselkedek, és amikor a házamba jön, akkor elé le nem borulok, a lábainak vizet nem adok, könnyeimmel nem öntözöm, meg nem csókolom és olajjal meg nem kenem. Ez helyett úgy viselkedem, mint ha nem nekem lenne Ő tőle szükségem könyörületre. Mint ha én tehetnék érte valamit, mint ha ő szorulna rá az én segítségemre.

Meg kell értenem, hogy én vagyok Ő nála a koldus és nem fordítva.
Ezt ismerte fel a farizeus házában a bűnös asszony, amikor Jézus lábaihoz borult és könnyeivel áztatta, majd megkente őt olajjal. /Luk.7;44-47/

Ez a nő felismerte abban, akivel találkozott, hogy Ő az, akit az Isten olajjal felkent, és akit segítőül nekünk ajándékozott. Annak, akinek szüksége van rá, aki alázatra jut Ő előtte. Ő elé kell leborulnom és kérnem Ő tőle kegyelmet. Mert csak kegyelemből tartatok meg. És nem dicsekedhetek Ő előtte semmivel. Egyedül az ő kegyelme képes arra, hogy megtisztítsa az én szívemet.

„Igazságban járatja az alázatosokat és az Ő útjára tanítja meg az alázatosokat” /Zsolt.25;9/
Laodiczea ál-kereszténye ma a szamaritánus asszonnyal együtt kérdezi a Messiástól /Ján.4;10-15/:

Hogy adhatnál nekem élő vizet?
Hiszen nincsen felekezeted sem, a kút pedig igen mély.
Vagy nagyobb vagy te Andrew Wommack – nél, Benny Hinn – nél, Joel Osteen – nél?
Többre tartod magadat a katolikusok, protestánsok, karizmatikusok kútjainál?

Jézus pedig ma is ugyanúgy felel:
„Ha ismernéd az Isten ajándékát, … te kérted volna őt, és adott volna neked élő vizet” /Ján.4;10/
„Mindaz, aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjazik. Valaki pedig abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha örökké meg nem szomjazik; hanem az a víz, amelyet én adok neki, örök életre buzgó víznek a kútfeje lesz ő benne.” /Ján.4;13-14/

Farizeusok Egyháza c. üzenet meghallgatható: https://youtu.be/YTb-T9HAuAE