A BOSZORKÁNYOK MÁR A SPÁJZBAN VANNAK

                                                DÉMONŰZÉS FÁTYOL ALATT                                              

Lehet távol a szív Istentől, miközben „bibliai tanításokat” követ?

A betű ismerete elfátyolozhatja szellemünk előtt Krisztus igazi arcát?

A szolgálati ajándékok, szellemi harc, démonoktól való szabadulás doktrínáinak vértje alatt hatalomszerzés egocentrikus uralma lapulhat?

1. A helyzet:

·         A történelem folyamán egyházi és bibliai igazságokat hallucinálva gyilkoltak vélt boszorkányokat és eretneknek bélyegzett ártatlanokat.

                                                                        Ma:
                                                   
·         Fehér felsőbbrendűséget képviselő „evangéliumi gyülekezetek” működnek.

Az 1.Móz.9;24-27. és 10. rész alapján:

Nyíltan fajgyűlöletet hirdetnek.

·         Karizmatikus szolgálati ajándékok legalizáltak Amerikában egy rasszista, erkölcstelen, dilettáns elnököt azért, hogy biztosítsák az állam kardját a kereszténység mai „boszorkányai” ellen.

·         Magyarországon ugyanez a helyzet.

  • ·         Jeruzsálem politikai és katonai megszerzésének a célja a hívők háta mögé utasította azt az Urat, aki a város igazi tulajdonosa.


·         A szent ügyet inkább Donald Trump elnöki székére bízzák, melynek talapzata:

A blaszfémia.

Indok: a „boszorkányok” már a spájzban vannak.

·         Menekült, bajba jutott „boszorkányokat” üldöz a „kereszténység” Magyarországon.

Aljas fasizmusára a szellemi harc betűiből font nemzeti fátylát borítja.

A lepel alatt megtompult elmék búcsúcéduláira kormánypropagandával vésve az írás:

Soros György = maga a Sátán.

Így lopják el egy áldott, idős ember utolsó éveinek örömét, aki ismerte az Istent, mint üldözöttek segítőjét:

 „…Ő jól tevő a hálátlanokkal és gonoszokkal” is. /Luk.6;35/

De az egyház boszorkánykonyhájában most Isten az eretnek.

Soros György személyében pedig az Úr maga fő az üstben.

A vallási fanatizmust képviselő egyházi tekintélyek:

Szónoklataikkal dobják a takarót elbűvölt híveik szellemére.

„Ez a nép szájával közelget hozzám, és ajkával tisztel engemet; szíve pedig távol van tőlem. Pedig hiába tisztelnek engem, ha oly tudományokat tanítanak, amelyek embereknek parancsolatai.” /Máté.15;8-9/

A doktrínák fátyla mögé kell néznünk, ha Jézus arcán az igazi Istent látni akarjuk.

Egyházi vezetők Isten fölé helyezésében ismét a 70-es, 80-as évek tanítványság mozgalmának szelleme kísért.

Bob Mumford és társai a karizmatikus mozgalom hajnalán az Isten iránt való buzgalmat az embereknek való alárendeltséggé transzformálták.

Az írások szellemiségétől teljesen elszakadó mai karizmatikus szolgálati ajándékok ugyanezt teszik /Gal.6;12-14/:

Isten követése ma a nekik való engedelmességet jelenti.

Míg ők:

Takarókat készítenek, … hogy lelkeket vadásszanak!

Némely lelkeket elvadásztok népemtől, másokat elevenen megtartotok a magatok hasznára.

És megszentségtelenítetek engem népem előtt néhány marok árpáért és falat kenyérért, hogy lelkeket öljetek, melyeknek nem kellene meghalniuk, …

…Hazudozván népemnek, amely hazugságra hallgat. …

…Íme, én a kötéseitek ellen leszek, amelyekkel ti a lelkeket vadásszátok.”
/Ez.13;18-20/

2. Jézus magatartása:

A farizeus felekezet presbitereinek mosakodási szokásai és ezzel kapcsolatos elvárásai visszavezethetők a Bibliában a papok kötelező tisztálkodási előírásaira.

Jézus mégis jobban értékelte, hogy valaki jóindulattal tekint szívében embertársaira, mint hogy a vezetők által hirdetett „bibliai tantételeket” formálisan betartja. /Máté.15;1-9/

3. Az üldözés lélektana:

Az ember önmaga igazolására elméjében különböző eszmékből, gondolatokból, ideákból várat épít.

Ebben az erődítményben lakik ő.

Az épület építőelemeinek forrása a láthatatlan világban, a Sátán birodalmában található. /Ef.2;2-3/

Párt, felekezeti és kulturális preferenciái is ilyen építőanyagok.

Mivel bensője vád alatt áll, ezt kivetíti másokra, akiket felelőssé tesz maga helyett a saját bűneiért, és így ellenségképeket gyárt.

Az erődítményén keresztül folytatja harcát egója védelmében és annak érvényesítése céljából, valójában az őt sújtó kárhoztató ítélet ellen küzd. /Róma.2;15/

A halálnak betűkkel kövekbe vésett szolgálata ez.

Ami öl, gyilkol.

Ennek a mechanizmusnak önmagunkban történő lebontását képviseli a Biblia:

„Lerontván okoskodásokat és minden magaslatot, amely Isten ismerete ellen emeltetett.” /2.Kor.10;5/

A lényeg: nem elég csupán a vár alkotóelemeit lecserélni más elemekre ugyanabból a forrásból (más párt, más kultúra, más felekezet).

Hanem a saját ego helyére kell, hogy kerüljön Krisztus bárány természete:

Ez az új benső önkéntes, önfeláldozó alázatával szüntelen szolgál minden megromlott teremtett lény felé, azokat többre tartván saját magánál.

Egyiket sem látja ugyanis már ellenségnek, mert nincs a szellemén többé rajta az ítélet és kárhoztatás leple.

Védelme, korábbi vára helyett a mindenkinek szüntelen javát kereső és szolgáló jóság szelleme.

 „…Foglyul ejtvén minden gondolatot, hogy engedelmeskedjék a Krisztusnak.” /2.Kor.10;5/
Minden embertársában azt a jót látja már, amit Krisztus is, ami miatt Ő azért az emberért meg is halt.

Mert:

„Az ismeret felfuvalkodottá tesz, a szeretet pedig épít.” /1.Kor.8;1/

Nem nézi többé embertársait a régi vár ablakán keresztül és nem állít ágyút ellenük.
„Mert a test lámpása a szem. Ha azért a te szemed tiszta, a te egész tested világos lesz” /Máté.6;22/

A Bárány szemel: a Szent Szellem. /Jel.5;6/

Ő az Új Ház minden ablaka.

Csak rajta néz ki a Krisztusi ember, ez a Szellem újszövetségi szolgálata.

/Adáshiba esetén a hiba az ön mécsesében van./

Nincs a hamisításnak tökéletesebb módja, mint bibliai igék formuláira lecserélt védelmi erődből üldözni tovább ellenségképeket és így nyomni el a kárhoztatás alatt sínylődő belső embert.

„…Hasonlatosak vagytok a meszelt sírokhoz, amelyek kívülről szépeknek tetszenek, belül pedig holtaknak csontjaival és minden undoksággal rakvák.” /Máté.23;27/

Saját politikai és felekezeti meggyőződésem nem állhat útjába annak, hogy a másik ember iránt Isten nagylelkűségét elfogadjam.

Ezeket felszámolva tudom csak embertársam felé képviselni az igaz Istent és nem önmagamat.

Amint egy hívő elköteleződik egy politikai párt iránt, részévé lesz a politikai rivalizálásnak, mely olyan törésvonalak mentén fordítja őt szembe bizonyos embertársaival, amit Isten nem akar.

A Republikánus Párt egyházi privilegizálása Amerikában, ill. a Fideszé Magyarországon, falakat emel az Isten ismerete ellen a társadalomban.

Ezek mögött a romlott emberi ego ellenségkép-gyártó és hatalomorientált gépezete van.
Ezért rossz stratégia egy hívő közösség részéről mindig valamelyik politikai párt veres fenevadjának a hátára ülni.

Ugyanígy elhibázott lépés a felekezetté válás széles útjára lépni.

Sajnos ezek a tévedések nem csak egy gyülekezetet amortizálnak, hanem rajta keresztül Isten munkájának egészére hatnak.

Az egyház párt-független, kultúra-független és felekezet-független hangon tudja csak a „jó pásztor” hangján megszólítani a társadalmat.

„Mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban.” /Gal.3;27/

„Ahol nincs többé görög (európai) és zsidó, … idegen (nem európai), szkíta (magyar/nemzeti), rabszolga, szabad, hanem minden és mindenekben Krisztus.” /Kol.3;11/

Krisztus teste nem tehet különbséget emberek közt nemzeti, vagy politikai alapon, aszerint, hogy republikánus vagy demokrata, fideszes vagy mszp-s, fekete bőrű vagy fehér, bevándorló vagy helybéli.

„Mindeneknek mindenné lettem, hogy minden módon megtartsak némelyeket.” /1.Kor.9;22/

A párt, nemzeti, vagy kulturális alapon történő megkülönböztetés az egyház megosztását, szakadásokat, törésvonalak létrejöttét eredményezi.

Ez az Ördög munkája, nem Istené.

Németh Sándor az egyház politikai részvételének alátámasztására hozza fel Pál mondatát: „Krisztus evangéliumához méltóan viseljétek magatokat” (politeuomaj = szabad polgárként viselkedik, vesz részt a közügyekben). /Fil.1;27)

Ugyanennek a levélnek a 3. részében azonban megtaláljuk Pál magyarázatát.

Ebben azt írja hittársainak, hogy ne az e világi közügyekkel foglalkozzanak /Fil.3;19/:

Mert a „mi államunk/kormányzatunk (politeuma) a mennyekben van” /Fil.3;20/.

Ugyanazt a szót használja (főnévként).

Vagyis ne a földi politikával foglalkozzunk, hanem a menny dolgaival, mert a mi kormányzatunk, államunk odafent van, nem pedig idelent.

Az Isten országát e világi politikai eszközökkel képviselő „hívőkről” azt mondja Pál, hogy másképpen járnak, mint ahogy a Krisztus evangéliumához illik és a Krisztus keresztjének az ellenségei, „kiknek istenük az ő hasuk, és akiknek dicsőségük az ő gyalázatukban van”, akiktől féltve óvja Pál a hívőket. /Fil.3;19/

Ugyanezt a politeuomaj szót használja Pál az Apostolok Cselekedetei 23. rész 1. versében, ahol az Isten szolgálatára alkalmazza azt: „… teljes jó lelkiismerettel szolgáltam (politeuomaj) az Istennek mind e mai napig.”

Németh Sándor tehát úgy idézi a Bibliát, hogy figyelmen kívül hagyja annak bizonyos igéit, és így a saját felfogásának alátámasztására használja fel az írást, amivel meghamisítja az igét és becsapja a hallgatóit.

A Hit Gyülekezete állami finanszírozásával kapcsolatban pedig N.S. a Rómabeliekhez írt levél 3. részére hivatkozik:

„Akarod-e pedig, hogy ne félj a hatalmasságtól? Cselekedjed a jót, és dicséreted lesz attól.”

A jogállam lebontásában a kormánynak segédkezet nyújtó egyház cselekedete nem mondható éppen bibliai értelemben jónak.

Közpénzeknek az átjátszása ezért a tevékenységért pedig nem dicséret, hanem úgy hívják:

 korrupció.

Mivel Pál kívül állt az e világi politikán, ezért volt erkölcsi, morális alapja, hogy törvénytelen, jogtalan cselekedetéért kritikával illesse azt:

„Te leülsz engem a törvény szerint megítélni, és törvényellenesen cselekedve parancsolod, hogy engem verjenek?” /Apcsel.23;3/

A mai kormányzat és politika jogszerűtlen intézkedéseit kellene ma egy „Krisztus evangéliumához illően viselkedő (politeuomaj)” egyháznak szintén szóvá tennie.

Pál ezt tette.

Az a felekezet persze, amely részesedik a törvénytelenség hasznából, erkölcsi alappal ehhez nem rendelkezik, és nem tudja betölteni a Pál által lefektetett kritériumot.

Inkább félremagyarázza.

(A politeuomaj kifejezés mindössze fenti 3 helyen fordul elő a görög újszövetségben.)

Isten nem közlekedik a politika ökrös szekerén, és nincs szüksége Óz (Uzza) politikai csodatevő hatalmára sem. /2.Sám.6;6/

Még ha Ózt (Uzzát) ma Semjén Zsoltnak hívják, akkor sem.

A teremtő csak az irgalmasság edényein át osztja meg magát. /Róma.9;23/

„Ha pedig tudnátok, mi ez: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot, nem kárhoztattátok volna az ártatlanokat.”
/Máté.7;12/

4. Most Ő a „soros”:

Azt mondják, Soros György gonosz ellenség, mert tervei vannak.

De hát minden embernek vannak tervei, ötletei, elképzelései.

Ezt hívják vélemény és szólásszabadságnak.

Azt mondják az Ő tervei azért gonoszak, mert bajba jutott embereken akar segíteni bőrszínüktől és vallási hovatartozásuktól függetlenül.

De hát Isten is ugyanezt teszi.

Ez a nemes, morális cselekedeteknek egy igen becses minősége, amely megérdemel minden méltánylást.

Isten ezt dicséri.

Azt mondják az a baj, hogy ez nemzetek érdekeit sérti.

De hát minden ember, társadalmi csoport érdeke sért(het)i más egyének és csoportok érdekeit. Ez az élet normális rendje, működése. Így élünk mindannyian egymás mellett minden nap, folyamatosan dolgozva ezek összehangolásán.

                                          Mindenkit nevezzünk ki ellenségnek?
            
Nos, a Bibliában a Sátán szó jelentése = ellenségeskedés.

A mi ellenségünk tehát nem egy másik ember, hanem maga az ellenségeskedés, amelyet a békesség evangéliumának sarujában járva távolít el tőlünk a békesség Istene. /Róma.16;20/

„Mert nem vér és test ellen van nekünk tusakodásunk…” /Ef.6;12/

„Józanok legyetek, vigyázzatok; mert a ti ellenségetek, az Ördög (uszító, hibáztató, vádló, ellenségeskedést szító), mint ordító oroszlán szerte jár, keresvén, kit elnyeljen. Akinek álljatok ellen.”
/1.Pét.5;8-9/

Je suis Soros!

5. Végszó:

A karizmatikus mozgalom ma azt hiszi, hogy már betöltötte a feltámasztott egyház tetemét szellemmel.

Pedig még csak bőrt húzott a húsra és csontvázra.
/Ez.37;1-14./

                                           A Szellem, az a Báránynak a szeme .
      
Ez az a csúcskő, ami még hiányzik az épület tetejéről, maga a Fej.
/Zak.4;7 és 10./

A reformáció szele, a metodizmus földindulása és a pünkösdi mozgalom tüze után Isten halk és szelíd hangja szükséges a szív elrejtett emberében, hogy Illéshez hasonlóan felmenjünk az égbe.
/1.Kir.19;11-13./

Meg kell tisztítanunk istenképünket.

Látnunk kell, hogy Ő szüntelen önti magából a nagylelkűségét .

Mindenkinek szolgája önként, jóakarattal bírván minden teremtménye felé.

Követnünk kell Őt ebben.

Nem egyházi karriert kell keresnünk, nem a magunk hasznát, hanem a mások javát. /Fil.2;20-21./

„Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között utolsó, és mindeneknek szolgája.” /Máté.9;35/

A témához kapcsolódó üzenet meghallgatható:


Korábbi, kapcsolódó üzenetek meghallgathatók:







MIT LÁTOTT JÉZUS AZ ŰRBŐL?

Miért tudott nemet mondani az Ördögnek arról a magas helyről, a világ felett?
Lámpásán át letekintve a világra, mit látott másképp, mint a Kísértője?

A Bárány tekintetéből a sötétségen áthatoló fény áradt.

1. Letekintve az Űrből:

Látta a vallások foglyaiként megkötözöttek arany szívét, melyekben az Atya Ő általa gyújt majd lángot.

Látta az önérvényesítés által becsapott embereket, akiknek sötétségbe borult lelke minden áldozatot megérő kincsként csillogott előtte.

Látott egymást zsákmánynak tekintő „vakokat”, akiknek szemeik megnyílnak, amint felismerik jótevőjüket prédájukban.

Látott az Atya nagylelkűsége által hajtott űrhajót, amely a 3. égből száll alá.

Látta, amint a Földre érve kiteszi rakományát, magát a prédát.

Ott áll Ő, a Bárány, a puszta közepén.

Majd lepihen a Broadwayn.

Se odafentről, se ide lentről nem lát:

Zsákmányt.

Ettől bárány.

Csak bárány szemmel lát, mert bárány szeme van:

 „Azért szeret engem az Atya, mert én leteszem az én életemet… Senki sem veszi azt el én tőlem, hanem én teszem le azt én magamtól.” (Ján.10;17-18)

/Az üzenet meghallgatható: Bárányok az Égből /

2. A Föld nevű bolygón:

A puszta és kietlen tájon farkas csorda lábnyomai a porban.
Bárányok.
A farkasok között.

Nem észlelik a veszélyt, nem látják az ellenséget.

Engedik, hogy zsákmánynak tekintsék őket.

Gyapjukon, fejükön szelíd olaj.

Tudják:

„Ha csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi jutalmatok van?

Ha csak azokkal tesztek jól, akik veletek jól tesznek, mi jutalmatok van?

Amint akarjátok, hogy veletek cselekedjenek, akképpen cselekedjetek azokkal.” 
/Luk.6;31-33./

A bárány nem látja gyilkosnak a farkast.

Ez változtatja a farkast báránnyá.

/Az üzenet meghallgatható: Bárányok az Égből /

3. A bárányok hallgatnak:

Megigazulásba vetett hitünk hamissá válhat, ha istenképünk tudat alatt farkas szemmel néz le ránk.

Korunk felfogása szerint az énképünket az adja, hogy az emberek milyennek látnak bennünket.

E szerint önbecsülésünket az emberek elismerése határozza meg.

A Biblia felfogása szerint viszont énképünk alapja az Istenképünk.

Önbecsülésünket pedig az adja, ha Ő elfogad bennünket.

Az önbecsülés bibliai folyamata:

A) Első lépése a helyes istenkép, mely bárányként éli meg Isten természetét.

„Ő jól tevő a hálátlanokkal és gonoszokkal.” /Luk.6;35/

B) Ez tesz képessé szeretni embertársainkat.

C) Aki pedig ezt gyakorolja is, azt szereti az Atya.
/1.Ján.4;11-12. és Ján.10;17/

A mindennapi cselekedeteimben megnyilvánuló bárányt:

Ismeri el az Atya igaznak. /Luk.3;2-14./

Az ember énképe így ölt bárány alakot, amelyen Isten pecsétje a szignó.

„Azzal a mértékkel mérnek nektek, amellyel ti mértek.” /Luk.6;38/

Szeresd felebarátod, mivelhogy az te vagy.

Ha felebarátodat szereted, akkor szereted magadat.

Nem fogyasztható a Bárány áldozata úgy, hogy közben a lélek farkasként lesi zsákmányát az embertársakban.

Ez a romlott természet.

Amely, mint fenevad, a szívek mélyén lesben állva:

Vadássza az emberek szeretetét, hogy felöltse az önértékelés hamis bundáját.

Egyházi funkciókon keresztül is űzheti prédáját, hajszolva az emberek elfogadását.

Pedig a megigazulás nem zsákmány, hogy saját egónkat hizlalja.

Ellenkezőleg, saját egónk rendeltetett zsákmányul, szelídítésre váró farkasoknak.

A Bárány éppen ezért lett prédául.

És azt mondta:

„Elbocsátlak titeket, mint bárányokat a farkasok közé…” /Luk.10;3/

 „Vegyétek fel magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok.” /Máté.11;29/

„Mert az én igám gyönyörűséges.” /Máté.11;30/

Szelíd: van, akit annyira szeret, hogy még azt is megengedi neki, hogy szeget verjen belé.

Ettől még továbbra is ugyanúgy szereti és gyönyörködik benne.

„Alázatos”: jelentéktelen, kicsi, észrevehetetlen, hallgat.

Nem tör nagyra.

Az én igám gyönyörűséges” azt is jelenti:

„Az én igám a jóindulat, jóakarat, jót tenni másokkal, áldásul lenni másoknak”.

Nem magamnak.

Farkasoknak.

„Szeressétek ellenségeiteket, és jól tegyetek, …

… semmit érte nem várván, …

… és ama magasságos Istennek fiai lesztek.

Legyetek azért irgalmasok, mint a ti Atyátok is irgalmas.

Ne ítéljetek, és nem ítéltettek; ne kárhoztassatok, és nem kárhoztattok; megbocsássatok, 

nektek is megbocsáttatik…” /Luk.6;35-39/

A Kősziklából szüntelen áradó víz:

A Kegyelem.

Hallgasd meg a témához kapcsolódó üzenetet:


Hasonló témában elhangzott korábbi üzenetek:






CSODAVÁRÁS ÁRNYÉKÁBAN A HIT?

„E gonosz és parázna nemzetség csodát kíván; és nem adatik neki.” (Mát.12;39). Jézus csodáit tömegek kívánták látni. Szelíd, szerény jelleme már keveseket vonzott.

E kettősséget a XX. század világméretű csoda korszaka sem oldotta fel.

A XXI. századi kereszténység kérdése nem a csodavárás, hanem Isten jellemvonásainak megjelenése vagy eltűnése a hívők személyiségében.

Pál apostol szerint a végidők vallásos embere megragadja ugyan a hit külső formáját, de belső tartalmának a megvalósításában kudarcot vall (2.Tim.3;5).

Szellemi élmények, természetfeletti megnyilvánulások birtokosa, miközben elidegenedik az isteni természettől.

1. A hívők romlásának jellemzői (2.Tim.3):
/ógörög eredeti szöveg alapján/

·         Kapcsolataik iránti elköteleződés helyett önmaguknak élnek. Elismerésük hiányérzete vezérli őket, önközpontúak. Szeretethiányban szenvednek, hódolókat keresnek (2. vers a magyarban: „magukat szeretők”).

·         Nincs bennük ragaszkodás. A másik ember túl nagy teher. Rabsággá válik számukra a házasság, a család, az egyház, és minden társadalmi kapcsolat, amelyben nem lehetnek ők a középpontban (3. vers a magyarban: „szeretet nélkül valók”).

·         Láthatóvá szeretnének válni. Megmutatkozni minél több ember előtt. Ismertségre, elismerésre vágynak (2. vers a magyarban: „kevélyek”).

·         Érzékenyek környezetük legapróbb „hibáira”. Az igazságra hivatkozva ítélkeznek (2. vers a magyarban: „káromkodók”).

·         Nem képesek engedni, békét kötni, a fegyvert letenni. A gonosz elleni örök háború ideológiájával saját küzdelmüket vívják ellenségképeik ellen. Valójában nem békültek meg Istennel, ellene harcolnak szüntelen (3. vers a magyarban: „kérlelhetetlenek”).

·         Az anyagi célok fontos motivátorok a számukra. A lemondás örömét felülírja a biztos egzisztencia és a világ javai utáni vágy (2. vers a magyarban: „pénzsóvárgók”).

·         Nem képesek egyenrangú félként beilleszkedni, összekapcsolódni másokkal. Ezért ragadják magukhoz a hatalmat, hogy ők irányítsanak. A személyüknek való behódolást teszik a közösség normájává (Róma.1;31 a magyarban: „összeférhetetlenek”).

A romlás tehát nem a csodák elmaradásában, vagy a szolgálatra jelentkezők hiányában mérhető. Ellenkezőleg. Az egyre többeket érintő személyiségzavar csodatevők és csodavárók tömegeit generálja.

A megromlott természet azonban kiűzheti a Sátánt? (Máté.12;25-26)

 „Az a parancsolatunk is van ő tőle, hogy aki szereti az Istent, szeresse a maga atyjafiát is. … Mert aki nem szereti a maga atyjafiát, akit lát, hogyan szeretheti az Istent, akit nem lát?” (1.Ján.4;21-20)

           Az Istenben való hit emberek iránti odaadást kell, hogy eredményezzen.

/A témához kapcsolódó üzenet meghallgatható: Az Éden aranya  /

2. Isten közösségben él: Atya és Fiú

Isten az önfeláldozás örömén alapuló közösségben jelentette ki magát nekünk.

Ő Atya és Fiú!

Ő közösségben él!

Atya és Fiú örök, elválaszthatatlan társak!

Mindkettejük jobban szereti a másikat saját magánál. Egyikőjük sem akar megtartani semmit magának, hanem mindenét odaadja a másiknak. Ez szerez nekik örömöt.

„Én és az Atya egy vagyunk.” (Ján.10;30)

Az Atya a Fiú iránti szeretetéből mindenéről lemondott:

„Mindent nekem adott az én Atyám.” (Luk.10;22)

Nagyobb az Atyában ez az öröm, mint bárminek a birtoklása, megtartása:

„Mindenek… Ő reá nézve teremtettek.” (Kol.1;16)

A Fiú mindazt, amit az Atya neki adott, nem tekinti zsákmánynak. Ugyanazzal az önfeláldozó szeretettel szereti, mint ahogy Őt is az Atya. (Fil.2;4-6)

A Fiú mindenét odaadta nekünk, hogy az Atya szeretetét továbbadja a számunkra:

„Amiképpen az Atya szeretett engem, én is úgy szerettelek titeket: maradjatok meg ebben az én szeretetemben.” (Ján.15;9)

Az Atya és Fiú közti elköteleződés önkéntes. Cserébe semmilyen hasznot vagy előnyt nem vár el.

Kölcsönös és teljes lemondáson alapuló szeretetük ad tartalmat minden emberi kapcsolatnak. Ez legalizálja a szolgálatokat az egyházban, a szerelmet a házasságban, és még a különböző szerveződéseket is, a társadalomban.

Ez a szeretet adott életet mindennek.

Az életadó erő Isten bensőjével, jellemével azonos, nem külső megnyilvánulásokkal.

Őt úgy hívják: Szent Szellem

/ A témához kapcsolódó üzenet meghallgatható: Az Éden aranya  /

3. Isten jellemének szelleme

 „Mert az Istennek szerelme kitöltetett a mi szívünkbe a Szent Szellem által.” (Róma.5;5)

Ő az Atya és Fiú közösségének, egységének a Szelleme:

„Igyekezvén megtartani a Szellem egységét, békességben összekötve.” (Ef.4;3)

Az Atyából és a Fiúból szüntelen, megállíthatatlanul árad (Zak.4;3 és 11 és 14).

„…Ha a test cselekedeteit a Szellemmel megöldökölitek, éltek.” (Róma.8;13)

A) A 3. isteni személy (Szent Szellem) tulajdonságai (Gal.5;22):

Szeretet: Nem kapni akar, hanem ad. Ingyen. Nem foglalkoztatja a saját szüksége, figyelmét a másik betöltése köti le (Fil.2;4).

Öröm: A lemondás nem fájdalommal tölti el, hanem éppen ellenkezőleg, ez a legnagyobb öröme. A másik felemelése, megáldása élteti.

Békesség: Mivel mindent odaad a másiknak, nincs benne félelem semminek az elvesztése miatt. Semmit nem lehet elvenni tőle, mert már odaadta, és önként oda adja. Semmit nem tart meg magának.

„Az én békességemet adom nektek: nem úgy adom én nektek, amint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen.” (Ján.14;27)

„A szeretetben nincsen félelem; sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár: aki pedig fél, nem lett teljessé a szeretetben.” (1.Ján.4;18)

Jóság: El akarja kerülni a viszonzást, nem akar cserébe kapni. Ez értéktelenné tenné számára az adást.

Önzetlenül ad. Jóságában nincsen semmi önérdek. Ő szabad a birtoklási vágy minden kényszerétől.

B) A Talentumok és Gírák üzenete / Máté.25;14-29. és Luk.19;12-26:

Az ember, aki a rábízott talentumokat, gírákat befekteti az evangéliumi példázatokban, az a földi dimenzióban rendelkezésre álló javakat képes átengedni másnak, hogy ő az örök élet forrásává váljon, amely Istenből ered, és kiapadhatatlan. 

Javait/jóságát önti magából.

Jóság és javak az eredetiben ugyanaz a szó.

„Jól van és szolgám, kevesen voltál , sokra bízlak ezután.” (Máté.25;21)
„Jól van szolgám; mivelhogy kevesen voltál , 10 várost bízok rád.” (Luk.19;17)

Így szerez az ember a Szellem cselekedeteit követve mennyei gazdagságot:

„…Gyűjtsetek magatoknak kincseket mennyben, ahol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti…” (Máté.6;20)

A saját haszonért végzett szolgálat nincs összhangban Isten jóságával. Ez okozta Lucifer bukását, Júdás vesztét és hoz veszedelmet az Antikrisztusra.

Ezért mondja Jézus, hogy ne azért cselekedjünk, hogy lássák az emberek.
„…Ne kürtölj magad előtt, ahogy a képmutatók tesznek, …, hogy az emberektől dicséretet nyerjenek. (Máté.6;2-4)

Mondj le önkéntes áldozatod elismeréséről, viszonzásáról:

 „…És boldog leszel; mivelhogy nem fizethetik vissza neked; mert majd visszafizettetik neked az igazak feltámadásakor.” (Luk.14;13-14)

A keresztény hit nem egy elkülönített térben és időben elvégzett liturgia.

Hanem:

A mindennapok folyamán másokért megélt odaadás öröme (kharisz).

Ettől vagyunk karizmatikusok.

Forrása pedig az Atya és Fiú kapcsolata:

A Szent Szellem által.

A témához kapcsolódó üzenet meghallgatható: Az Éden aranya  

Korábbi, hasonló üzenetek: